Térjünk át most egy kicsit rólad nagy körvonalakban az írásaidra. (Kifújja a levegőt.) Azért annyira nem faggatóztam, hogy ennyire megkönnyebbülj ennek hallatán!

Látom, hogy szereted a szóképeket, hasonlatokat. Ezzel kapcsolatos a következő kérdésem: Ösztönös vagy tudatos író vagy?

Csak úgy jön, nem gondolkodom rajta. Persze előfordul, hogy később kiderül egy filmből vagy valakitől hallottam már ezt a szófordulatot.  

Az internet manapság tele van jobbnál jobb pályazatoknál amatőr íróknak. Nem gondoltál már rá, hogy te is részt vegyél rajtuk?

Volt egy időszak, amikor én is megpróbálkoztam, de aztán felhagytam vele. Úgy négy-öt pályázatra küldtem el írást.

Csalódtál, hogy nem lettél rögtön nyertes?

Nem erről van szó.

Az első alkalommal a zsűritagoktól kaptunk értékelést az írásra, ez megint amolyan elkapkodott beküldés volt a részemről, és sok hiba maradt benne, szóval nem is vártam tőle konkrétan semmit. Aztán megkaptam az értékelést, és kissé ledöbbentem. A négy tagból egy férfi volt, és ő megírta nekem, hogy férfiak számára ez az írás szinte értékelhetetlen. Tudod, mennyire utálom ezt a hímsoviniszta dumákat! Na, akkor fogtam magam, és feltöltöttem egy nyílt fórumra, ahol érdekes módon az erősebbik nem képviselőinek fantáziáját sikerült megfognom, és döbbenten pislogtam, hogy „na, akkor mi is van ezzel a csak nőknek értékes írással?”

A második alkalommal még csak visszajelzést sem kaptam, hogy a művemet elfogadták.

Harmadszor meg fény derült arra, hogy kilógok a korosztályból, ami persze sehol sem volt feltüntetve, így csak egy-két mondatomat rakták ki a honlapjukra.

A negyedik pályázatom a második pályázatra beküldött írás átírása volt. Itt is nagyon köszönöm Obb, Maggoth és a Karcolat többi tagjának a segítséget. Szóval a kétszáz-háromszáz alkotás közül bekerültem a legjobb ötvenbe, hú, örültem, mint majom a farkának. Hurrá, hurrá, megvan az első megjelenésem nyomtatásban! Aztán telt-múlt az idő, és hát a 2010-es antológia 2011-ben került nyomtatásra, amikor már lemondtam róla. Rendszeres látogatója vagyok az egyik zsűritag oldalának, és onnan tudtam meg, hogy novella kategóriában második helyezés lettem. Persze, örültem, ugyanakkor csalódtam, hiszen erről engem senki nem értesített.

A pályázat olyanoknak jó, aki féken tudja tartani a sárkányát, de nekem ez nem mindig megy. Nem bírom a kötött karakterszámot, vagy egyéb megkötéseket.

Szóval ráhagytam, persze, azért megnézem a friss kiírásokat, és ha látnák olyat, ami felkorbácsolná az érdeklődésemet egy percig sem gondolkodnák rajta, hogy belevágjak-e.

Minden írónak van kedvenc írása, ha egy címet mondhatnál, mit neveznél meg?

Tőlem egyet ne kérj!

A Démonkönnyek az a novellám, amiért eddig a legtöbb hátbaveregetést és a legtöbb kritikát kaptam. A Mentorom szerint a hibái ellenére a mai napig az egyik legjobb írásom.

A képzelet ereje című írásom megírása volt az egyik legfurább élményem, hiszen olyan érzéseket szabadított fel bennem, amilyet eddig még nem tapasztaltam.

A zenész lánya megjelent nyomtatásban, így ma már ugyan másképp írnám meg, mégis büszke vagyok rá.

Az Erdő gyermekei az első ötletmorzsától az utolsóig a szívemhez nőtt.

Aztán ott van a Petrával közös Kettős személy/iség, ami még nincs teljesen kész, de nagyon élvezem a megírását, és már alig várom, hogy másoknak mi a véleménye róla.

Minden írónak van egy erőssége, neked mi lenne az?

A lélektani ábrázolás.

Mit gondolsz, miért?

A vízben minden oldódik, és ha valami rezeg mellette, akkor képes ő is ugyanúgy rezegni. Emlékszel, említettem, hogy nagyon jó színésznő vagyok, ezáltal bármilyen szerepet magamra tudok ölteni.

Elmesélek egy sztorit: Nemrég a munkahelyemen megismertem egy lányt, aranyos, kedves, csacsogó leányzó, akinek olyan idős a tekintete, hogy kíváncsivá tett. Amikor jött mindig úgy ült, hogy tudjunk beszélgetni, amíg a barátja megérkezik.

Egyik nap egy kis ital hatására, ami áttörte a gátlása falát, elkezdett mesélni. Elmondta, hogy a mostohaapja hogyan molesztálta őt kiskorában, és hogy az anyja mennyire meggyűlölte ezért. Később, amikor megértette mit tesz vele az a disznó feljelentette, és ő lett a rossz kislány.

A nagyszüleihez költözött, ott nőtt fel, tisztességes, okos, bájos nő lett belőle, akitől megfosztották a gyerek létet, hiszen, amíg más a főiskolán a bulizáson elmélkedik, addig ő a megélhetéséért gürizik. Az anyja nem támogatja, és a nagyszüleitől sem vár el semmit, hiszen idős, beteg emberekről beszélünk. A testvérét az anyja sikeresen ellene fordította, de őt ez nem érdekli, csak az, hogy vajon a hugát nem-e zaklatja ez az állat.

Ott álltunk, és habár sosem voltam az ő cipőjébe, mégis ugyanúgy sírtam vele, mert át tudtam érezni a helyzetét.

Empatikus vagy. Kicsit azért megdöbbent, hogy bár neked könnyen megnyílik mindenki, te mégis magadba zárkózol. Néha kíváncsi lennék, mi zajlik le a fejedben!

Hidd el, azzal te nem járnál jól. (Ismét nevet.)

Olvastam pár írásod, és tudom, hogy kifejezetten szereted keverni a dolgokat: lélektanit a krimivel, krimit a fantasyval. Mi az a műfaj, amiben alkotni szeretnél?

Talán egy kicsit mindegyikben. Sci-fivel még csak ismerkedek, de egy nap talán sikerül alkotnom valamit benne. A krimi, a horror és a fantasy a nagy vágyam, de nagyon gondban voltam a kidolgozással, nem tudom, mennyire sikerült ezt kinőnöm már.

Mi a helyzet a lírával?

Nem az én asztalom. A haikuval egész jól megvagyok, de azon túl... Próbálkoztam egyszer azzal a ritmikus-rímes-féle novellákkal, de rá kellett döbbennem, hogy ahhoz egy olyan hangulat kell, és én akkor pont nem tudtam befejezni, és utána valahogy nem sikerült rákapnom az ízére.

Honnan jön az ihlet?

Mindenhonnan. Ha hallok, látok valamit, akkor beindulnak a fogaskerekek, és hamarosan előállok egy ötlettel. Tudod, miért pont ide beszéltünk meg találkozót?

Mert dolgoztam itt régen, talán nem látszik, de ez régen egy börtön volt, csak úgy pár éve felújították. Mi egyik este lemehettünk abba a részbe, ami még a régi kort idézi, ahhoz hozzájött egy-két fura dolog, mint a bejáratnál lévő biztonsági kamera felvétele, amin minden éjszaka megjelent egy fura homály, egy árnyék, amit ugyan csak az utcai fények játéka okozott, mégis olyan volt, mintha egy kalapos ember ülne az ajtó előtt. Aztán ott volt egy idősebb kollegám története, hogy ő még emlékszik, amikor 1956-ban hozták ide a sok embert. Aztán megláttam az írását, mert egy bőrkötésű határidő naplóban vezette az óraszámát.

A sztori kész volt a fejemben, csak le kellett volna gépelni, de időhiányában csak a vázlatra futotta, de nem mondtam le a megvalósításról.

Magyar vagy inkább valami egzotikus hely?

Lényegében mindkettő, de nem mindig egzotikus hely, inkább közismert.

Tudom, hogy nálad a teázás külön szeánsz. Az írás is?

Nem, olyankor csak az kell, hogy senki ne zaklasson. Néha szükségem van zenére, hogy a megfelelő hangulatot kiépítsem, de ezen felül nincs semmi extra.

Hogy készül el egy írás?

Ötlet, nyersgépelés, pihentetés, javítás-átírás, pihentetés, átfutás, publikálás.

Mennyi idő, míg elkészülsz eggyel?

Változó. De ahhoz, hogy a saját írásomban lássam a hibáimat, legalább egy-két hétnek el kellene telni, mert sajna pontosan emlékszem a szavak sorrendjére, és nem olvasom, hanem felidézem az írást, így pedig nem tudom javítani.

Mit utálsz a legjobban?

Saját írásomat javítani. Na, meg megtalálni a legjobb címet hozzájuk.

Mesélj nekem a bétázásokról!

Nem nevezném magam bétának. Inkább mondanám azt, hogy ők azok, akiket húztam/húzok magammal a fejlődés útján. Nem kötelezem, mindössze javaslom, és nincs jogom ráerőltetni, ha neki nem tetszik. Egyszer megfogalmaztam ezt, megengeded, hogy idézzem?

Sőt megkérlek rá!

„Találsz pár Mestert, és egy napon te is az lehetsz. Viszont a tanítványoktól is rengeteget fogsz tanulni, hiszen mindenki mutat egy új oldalt, egy új látásmódot, egy más szemszöget. Nem is egy olyan ember van, aki valamilyen témában, műfajban mesterit tud alkotni, csak még nem találta meg az olvasókhoz vezető utat, ebben kell, hogy segítsük egymást.”

Szép gondolat!

A döntő többség csak visszatámad, és személyeskedésnek veszik fel a dolgot. Aztán eszembe jut az a pár emberke, aki megértette, hogy a kivesézés mögött nem rosszindulat bújkál, hanem éppen az, hogy segíteni szeretnék. Bárcsak megtudnám mutatni, hogy én miket kaptam véleményként, hogy lássák mennyivel kíméletesebb vagyok én annak ellenére, hogy időnként igencsak "véresen" fogalmazok.

Magamat húzom fel csak rajta!

Kábé ötven hozzászólásból negyvenötre kapok olyan visszajelzést, ami kiakaszt. Ezt az időt sokszor szeretném olyanra fordítani, aki megérdemli. Vagy az író válasza akaszt ki, vagy az, hogy semmibe veszi, és ugyanúgy tesz rám, mint igényesebb olvasóra, aki időt szánt a véleményezésére.

De nekem is segítettek/segítenek, ha csak így tudom visszaadni, akkor így próbálom.

Szóval azért akadnak olyanok, akikre büszke vagy?

Naná! Az ATK valami jót alkotunk, tudod mekkora élmény találkozni ismerős névvel máshol, és a kétsoros vélemény helyett egy kimerítő „tetszik, mert... és nem tetszik, mert...” hozzászólást olvasni? Ez egy visszajelzés arra, hogy valamit elindítottunk.

Azt tudom, hogy nem kedveled a fanfictionokat...

Nem azzal van a bajom, hogy valaki egy meglévő világba ír, hanem azzal, hogy miért, mikor akár sajátot is alkothatna. Aztán elegem van abból, hogy felkapnak egy éppen aktuális könyvet, és a csapból is az folyik.

De ezek közt is van jó, nem?

Pont ezért idegesít, hogy miért ragad le az írója annál, mikor sokkal ütősebbet alkothatna a saját kis világában.

Mennyire vagy jelen az írásaidban, te, mint ember?

Teljesen. Egy író nem tudja kizárni magát belőle, aki mást mond, az hazudik. Ha csak kis részletekben is, de azt a karaktert magadról mintázod, ő is te vagy, csak éppen lehetséges, hogy eddig nem ismerted.

Kedvenc karakter?

Szintén nem tudok egy konkrét példát hozni. Angela White (mellesleg ő egy fanfiction kedvéért született, de mögém osont, és rám kiabált, hogy „Héj, kisanyám, én nem csak ennyire vagyok képes!”), Aaron, ők ketten ugyanabban a világban jöttek létre, de totális ellentéte a másiknak. Angela egy akaratos nőszemély, aki nem kér segítséget, míg Aaron legalább annyira próbál segíteni a lánynak, mint amennyire Angela nem akarja. Marják egymást, de mégis megtalálják a közös hangot, ha cselekedni kell.

De szeretem Tihanyi Tamás, Molnár Norina, sőt Kovács Gábor és Csilla is szívemhez közel álló karakterek.

Az már korábban is feltűnt, hogy a karaktereid erős egyéniségek, és nagyjából tényleg látok némi összefüggést közöttük. A nők nem kérnek segítséget, megpróbálkoznak saját maguk túllenni a gondokon, afféle „tökös csajok”, míg a férfiak többsége akkor is segít, ha nem kérik őket erre, ugyanakkor van egy másik oldaluk is, egy érzékeny, de még nem nyálas részük. Szándékos?

Eleinte igen, ma már nem az. Rájöttem, hogy az erősebbik nem képviselői bárhogy tagadhatják igenis rendelkeznek ezzel, míg a női szereplőim kicsit rám hasonlítanak.

Mondhatni klisé szereplők, de az életben is pont ugyanilyen klisékkel futsz össze. A szépség, a macsó, a stréber, a kockafejű, a sportkirály, anyuci pici fia, apuci kicsi ringyója... Mondd, hogy a te osztályodban, munkatársaid közt nincs ilyen, és visszavonok mindent!

Nem, tényleg akadnak ilyenek.

Mind emberek, nincs jó vagy vérbeli rossz, csak motiváció, vágyak, nevelés illetve pszichikai tulajdonságok.

Szoktál elemezgetni embereket?

Persze, szeretem tudni ki, miért olyan amilyen. Izgalmas, mint egy feladvány.

Mit szeretsz a legjobban, amikor írsz?

Amikor elkap a gépszíj, és csak írsz és írsz, miközben a karakter ott áll melletted, és diktál. Vagy amikor úgy érzed annyira ott vagy, és veled történik mindaz, hogy remegsz, és minden szőröd az égnek mered. Vagy csak hangosan kacagsz egy szituációban. Vizuális típus vagyok, így előttem megelevenednek a jelenetek. Annál jobb nincs!

Ennyit az általános írói „sárkányodról”, most már csak konkrétan címekről és az azok mögött rejlő tartalomról akarok veled beszélgetni.